Ezt az apró sztorit oly sokszor meséltem már el, és annyira unom, hogy szinte fizikai fájdalommal tölti el testemet minden újabb kiejtett szó, ami vele kapcsolatos. Ennek okán úgy döntöttem papírra vetem ezt a méltatlanul undorító, egyenesen gyomorforgató történetet, melynek főszerepében Gábor barátom és jómagam állunk, egy meghittnek kezdődő karácsonyt megelőző estén, amely végül botrányos véget ért.

Nagyjából December 21-22. lehetett, amikor Gáborral és Fannival, két újdonsült gimnáziumi pajtásommal úgy döntöttünk csinálunk egy saját kis karácsonyi ünneplést a Vörösmarty téren, néhány sültkolbász, forralt bor és egy üveg hubertus valamint pár sör társaságában. Mikor kiértünk a térre minden oly meghitt volt, senki nem gondolta volna, hogy az este kellemetlen meglepetéseket tartogathat családaink, barátaink, az ártatlan járókelők és saját magunk számára. Mindenekelőtt bekebeleztük az indokolatlan mennyiségű kolbászt, hozzá pedig elfogyasztottuk a forralt borokat és a köretként kapott sült zöldséget. Gyomrom állapota már ekkor olyan volt, mintha átvonult volna rajta egy birkacsorda, de sebaj, gondoltuk, majd jól fertőtlenítjük az üveg hubertussal és akkor majd minden szép lesz és jó.

Akkorjában nem feleseztünk, nem apróztuk el az efféle dolgokat. Fogtuk az üveget és húzóra, mint a vizet. Igazából nem emlékszem, hogy ez valaha vezetett volna jó eredményhez. Általában fekvő pozíció és másnap is hasogató gyomor és fejfájás követte ezeket az estéket. Eképp ittuk hát most is az alkoholt, amely méregként rágta át magát agyunkon, rothadó káposztát hagyva maga után. A hubertus után már kellően részegek voltunk, főleg, hogy Fanni nem volt hajlandó besegíteni, így az egész üveget kettőnknek kellett elpusztítani.

Ezután emberek közé merészkedtünk, ami mint később kiderült, rendkívül ostoba ötlet volt. Valójában nem sok emlékem maradt az este ezen szakaszáról. Fanni tudna mesélni, aki minősíthetetlen viselkedésünknek hála, nem mert minket tovább felvállalni és inkább bátran elfutott.
Miután végeztünk a Vörösmarty tér népének megbotránkoztatásával, úgy döntöttünk hazafelé vesszük az irányt. Fel is szálltunk a villamosra, ám ahogy haladtunk hőn szeretett otthonunk felé, kezdett bennem megérni a döntés, amit méltán nevezhetek életem egyik legrosszabbjának: vegyünk még piát. Gábort nem kellett  sokáig győzködni, azonban pénzünk nem volt, így a publikum számára nem megnevezhető forrásból szereztünk újabb muníciót, egy 3 csillagos metaxát.

Mivel nekem 11re haza kellett érnem és az óra már lassan csaknem a fél 11et ütötte kénytelenek voltunk sietni, így a valamivel korábban kért mcdonaldsos pohárba kiöntöttük a pokoli nedűt, (éppen belefért) majd ezt is húzóra, körülbelül 5 perc leforgása alatt megittuk.
Ami ez után következett, emberi szavakkal leírhatatlan. Gábor úgy döntött hazakísér, ez annyit tett, hogy egy emelkedőn kellett felsétálni nagyjából 5 percet, be az ajtón és kész, otthon vagyok. Az emelkedő alján még egészen konszolidált viselkedést mutattunk, azonban ahogy feljebb és feljebb jutottunk, minden egyes lépéssel veszítettünk emberi mivoltunkból és kezdtünk átalakulni zord ösztönök által vezérelt rémlényekké. Rövid utazásunk alatt porig romboltuk az utcát, irányíthatatlanná vált testünk épségét kockáztatva, fittyet hányva minden kockázatnak mutattuk meg a környék lakóinak mire képes egy undorítóan illuminált állapotban lévő ember. Mire elértük úticélunkat, az alkohol már teljesen átvette az irányítást. Nagyjából 5 percet vett igénybe amíg kúszva megtettük azt a 3 lépcsőfokot, amely elválasztott minket a várva várt ajtótól, majd további 5 perc alatt a 4 db kapucsengő közül sikerült kiválasztani a sajátomat és piff, megnyomtam a csengőt, ezzel gyakorlatilag aláírva a „halálos” ítéletemet.

Bejutottunk a lépcsőházba, ahol ordenáré ordibálás mellett becsöngettem a lakásba. Mindeközben Gábor megfáradt lábai pihentetésére vágyott, így gondolta leül az ajtó mellett leledző kis ülőkére. Legnagyobb bánatára az ülőalkalmatosság darabjaira hullott Gábor pedig pont a közepén nevetséges pozícióban feküdt és velőtrázó nevetést hallatott. Kisebbik húgom ajtót nyitott ám a kiábrándító látvány megtépázta gyermeki lelkét, ezért inkább sikítva elfutott, édesanyánkért kiáltva, aki mérhetetlen dühtől vezérelve kirontott szobája meghitt melegéből és egy brutális sallerral üdvözölt az ajtóban. Ezután betértünk a lakásba,ahol fogalmam nincs mi történhetett. Egy halvány emlékem van, amely azt ábrázolja, ahogy Gábor az üvegajtón át próbál távozni, ám nem veszi észre, hogy az bizony zárva van. Miután többedszerre ütközött az üvegnek szegény flótás, édesanyám úgy döntött marasztalja, ugyanis ilyen állapotban ember nem lehet utcán. Gábor nálunk tartózkodását a kanapé bánta, amelyen végighömpölygött egy jó adag hubertusban és metaxában áztatott kolbász, némi gyomorsav kíséretében.

Hogy velem mi történt arról tényleg halvány gőzöm sincs. A szemtanúk beszámolója alapján elmentem zuhanyozni, majd mikor anyám irdatlan csattanást hallott a fürdőszoba felől, úgy döntött megnézi életben vagyok-e még. Amit bent talált még a legvadabb elképzeléseit is messze felülmúlta. Ott feküdtem meztelenül keresztben a fürdőszobában és visítottam a röhögéstől. Szerencsére nekem erről semmiféle emlékem nincs, de meglehetősen bizarr látvány lehetett, ugyanis édesanyám sarkon fordult és úgy ott hagyott, mint a szart. Miután valami isteni csoda folytán sikerült lezuhanyoznom csonttörés és agyrázkódás nélkül, úgy döntöttem az ágy felé veszem az irányt, ezen a napon már úgysem teremhet túl sok babér a számomra. Bár lépteim bizonytalanok voltak erőltetett tempóban haladtam szobám felé, ám valahol félúton éreztem, ahogy rakoncátlankodni kezd a kolbász-sült zöldség-forralt bor-sör-hubertus-metaxa kombó a gyomromban és hopp, mikor már majdnem az ágyamhoz értem megindult a kitörés. Utolsó erőmmel és elszántságommal elrugaszkodtam a földtől, és egy gyönyörű félkör ívet leírva, vetődésből lehánytam keresztbe a falamat és az ágyamat, majd undorító művem közepébe csapódtam és azonnal elaludtam.

Másnap Gáborral szinkronban hánytunk a kanapén. A hajamba ragadt kolbászdarabok kiszedése egész nagy kihívásnak bizonyult. Szüleink közös megbeszélés alapján határozatlan idejű szobafogságra ítéltek.  A karácsonyt elbasztuk!